A portál emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök gyorsan reagált, miután pénteken Donald Trump és alelnöke, J. D. Vance az ukrán elnök ellen emelt szót a kamerák előtt, amire az egész világ felfigyelt. „Ma Trump elnök bátran kiállt a béke mellett, akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni. Köszönet érte!” – fogalmazott Orbán a Facebook-oldalán. Magyar Péter sokkal visszafogottabban fogalmazott gyulai látogatása során, és csak utalásszerűen említette a Washingtonban történt eseményeket, konkrét részletek vagy az amerikai elnök nevének említése nélkül: „Nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni. Nem ezért harcoltak a ‘48-as őseink, az ’56-os szabadságharcosaink”.
Nehéz helyzetben a Tisza
Nagy Attila Tibor véleménye szerint a Tisza Párt vezetője tudatos és átgondolt politikát követ a háborúval kapcsolatos kérdésekben, de ez a megközelítés nehéz helyzetbe sodorhatja őt. „Magyar Péter egymásnak ellentmondó választói elvárásoknak igyekszik megfelelni, ezért a külpolitikát illetően is óvatosan nyilatkozik” – mondta hozzátéve, hogy ez a téma egyébként is annyiban érdekli a magyarokat, amennyit a Fidesz a médián keresztül eléjük tár.
Éppen ezért profitálnak ők a pénteki konfliktusból.
„Ők most el tudják mondani, hogy következetesek maradtak. Soha nem szerették Zelenszkijt, és lám igazuk lett, most már Trump is úgy beszél, ahogyan ők” – fogalmazott. Az elemző szerint ugyanakkor az orosz-amerikai gyarmat emlegetése óvatos gesztus Magyar Péter részéről a „nyugati-orientációjú” szavazói felé. „Persze itt megint az a gond, hogy könnyen lehet, ez már a jobboldalról érkezett szavazóinak nem tetszik majd. A Tisza Párt elnökét leginkább az fenyegeti, hogy a folyamatosan egyensúlyozásban megbillen, és olyan dolog csúszik ki a száján, ami elriasztja a szavazói valamelyik rétegét” – mondta.